Hétfő reggel már 231 forint alatt járt a svájci frank
Erősödött a forint hétfő reggel, a svájci frankot 231 forint alatt, az eurót pedig 271 forint körül jegyezték röviddel 7 óra után.
Erősödött a forint hétfő reggel, a svájci frankot 231 forint alatt, az eurót pedig 271 forint körül jegyezték röviddel 7 óra után.
Jelentősen gyengült a svájci frank a vezető devizákkal és a forinttal szemben péntek estére, röviddel 19 óra előtt 232 forint alatt jegyezték a frankot.
Erőteljesen gyengült a svájci frank péntek délután, Ben Bernanke kiemelt figyelemmel várt beszédét követően. A Fed-elnöke a várakozásokkal szemben nem jelentett be újabb monetáris ösztönzési lépéseket.
Erősen visszaveti az ementáli sajt exportját az erős frank: a tejüzemek arról panaszkodnak, hogy termelésük már egyharmaddal csökkent, elsősorban az észak-amerikai kiviteli nehézségek miatt.
A forint pénteken kora reggel árnyalatnyit gyengült a svájci frankkal, erősödött a dollárral és gyakorlatilag stagnált az euróval szemben a csütörtök késő esti jegyzéséhez képest.
Alig változott a forint árfolyama csütörtök este: a svájci frankot 238 forint közelében, az eurót 272 forint körül jegyezték röviddel 19 óra előtt.
A svájci frank árfolyama egész nap 237 forint közelében ingadozott. Csütörtök délutánra kissé gyengült a forint, a svájci frank 237,47 forintot ért, szemben a délelőtti 236,70 forinttal, szerda délután azonban még 238,51 volt a frank árfolyama.
Alig változott a forint árfolyama csütörtök délelőtt, a svájci frankot 237 forint, az eurót pedig 272 forint alatt jegyezték.
Valamennyi fontosabb nemzetközi devizanemmel szemben stagnált csütörtök reggelre a forint a bankközi piacon.
Árnyalatnyit erősödött a forint a főbb devizákhoz képest szerda reggelre a nemzetközi bankközi piacon.
Alig változott a forint árfolyama kedd este, a svájci frankot 239 forint körül, az eurót 272 forint körül jegyezték röviddel 18 óra után.
Elvesztette napközbeni nyereségét délutánra a forint. Az eurót 272 forint felett, a svájci frankot 239 forint felett jegyezték délután a bankközi kereskedésben.
A UBS azzal számol, hogy 2012 végére 1,2000 frankot érhet majd egy euró. Ez azt jelenti, hogy a svájci bank a frank gyengülésére számít. Pénteken reggel 1,1435 volt a keresztárfolyam.
A magyar családok 56 százaléka kevesebbet tud megtakarítani, mint öt évvel ezelőtt. 44 százalékuk ennek okaként hiteltörlesztésüket jelölte meg - derül ki az Aviva Életbiztosító felméréséből.
Csekély mértékben változott a forint árfolyama szerda este; a svájci frankhoz képest kissé erősödött, az euróhoz képest enyhén gyengült a bankközi kereskedésben.
A kormány nem számít arra, hogy a svájci frank erősödése nyomán a fogyasztás drámaian visszaesne – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A tárca leszögezte azt is, hogy az új makrogazdasági előrejelzés a 2012-es költségvetés részét képezi majd és lehetnek változások.
Amikor két éve elkezdett felfelé kúszni a svájci frank árfolyama, a fél ország dőlt a kardjába. Azt hittük, eljött a világ vége – pedig a mostani szökőárhoz képest akkor csak finom szellő borzolta a valuta hullámait. Az Autómenedzser.hu autós portál megkérdezett néhány piaci szereplőt, merre látnak kiutat a jelenből.
Az árfolyamrögzítés utáni törlesztőrészlet-számításáról szóló kormányrendelet augusztus 22-én jelent meg a Magyar Közlönyben. A rendelet megalkotásakor szembesült a kormány azzal, hogy az „aránytalanul magas” törvényi kitétel elkerülése nem egyszerű feladat. Három rendeletváltozat is megjelent kormányzati forrásból. Számszerűsítettük ezeket.
Bánáti János, az ügyvédi kamara elnöke szerint egyelőre csak egyedi esetekben indított perekben remélhetnek kártérítést az emberek. Róna Péter közgazdász viszont azt álltja: a svájci frank alapú hitelek hibás terméknek minősülnek, ezért akár kártérítés is járhat a devizahiteleseknek.